Barion Pixel

Kiemelt figyelem

Kiemelt figyelem

Közösségi színház, vitaszínház

Kik vagyunk mi?

Csoportunk szülőkből, pedagógusokból, színházi, filmes és segítő szakemberekből alakult. Arra szövetkeztünk, hogy a közösségünket érintő témákkal a nyilvánosság elé állunk, a színház és a film eszközeivel előadásokat, filmeket hozzunk létre és mutatunk be. Ahhoz, hogy erre a feladatra készen álljunk képeztük, tréningeztük magunkat. Két éve dolgozunk együtt.

Első közös előadásunkban, egy mindannyiunkat érintő és fontos témáját dolgoztuk fel: a kiemelt figyelmet igénylő gyerekek nevelését, oktatását. Azért választottuk ezt a témát, mert mindannyiunkat érintette, és nehéz helyzetekben sokszor maradtunk magunkra. Úgy éreztük, hogy ha hangot adunk a témának, azzal segítünk azoknak, akikkel hasonló történik, tudatjuk velük, hogy nincsenek egyedül, és alkalmat teremtünk a találkozásra, beszélgetésre, egymás megismerésére, megértésére. Saját tapasztalatainkból írtunk egy színdarabot és készítettünk egy filmet. Mi magunk vagyunk a szereplői, mi adjuk elő. Az előadások/vetítések után a közönséget beszélgetésre hívjuk.

Színész csoport

Kiemelt Figyelem projekt

A kiemelt figyelmet igénylő gyermekek (más néven különleges bánásmódot igénylő gyerekek, vagyis a sajátos nevelési igényű gyermek, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, a kiemelten tehetséges gyermek, és a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek) sokfélék. Közös bennük, hogy oktatásuk az iskolában kihívást jelentő feladat. Pedagógusként, szülőként, saját gyermekünk által, vagy valamelyik osztálytárs kapcsán sokunknak van élménye az ezekből a helyzetekből eredő konfliktusokról. Mégis ritkán beszélünk ezekről a helyzetekről nyíltan. Előadásunkkal arra teremtünk alkalmat, hogy ezek a helyzetek láthatóvá váljanak, és a látottak kapcsán vitatkozzunk, beszélgessünk. Célunk az egymás különböző nézőpontjának megismerése, megértése.

Miről szól a színdarabunk?

A negyedikes osztálya egy fontos előadásra készül. A polgármester is el fog jönni megnézni. A próbák remekül zajlanak. Vagyis zajlanának. Ha nem lenne ott az a problémás gyerek. A szülők egy csoportja összefog, hogy megmentse az előadást, megvédjék a gyerekeiket. Mit kezdjen ezzel a helyzettel a pedagógus? Mennyire van beleszólása a szülőknek abba, hogy mi történik a gyerekükkel az iskolában? Mennyire kell megértőnek, elfogadónak lenni a “más típusú” gyerekekkel? Ezeket a kérdéseket vitathatja meg az előadás után a közönség.

Mi a közösségi színház?

A közösségi színház egy olyan színházművészeti műfaj, amely a közösségi problémákra reflektál. A közösség tagjai a színház eszközeivel fejezhetik ki saját gondolataikat, érzéseiket és tapasztalataikat. Aktívan részt vesznek a színházi folyamatokban, a szerepléstől kezdve a forgatókönyvíráson át a rendezésig vagy a díszletkészítésig. A darabot általában a közösségben lévő valós történetek inspirálják. A színdarabban megjelenített helyzeteket a közönség átéli, és ezáltal jobban megérti. Az előadások célja, hogy felhívják a figyelmet a közösség által tapasztalt társadalmi problémákra, és lehetőséget teremtsen, hogy ezekre a problémákra megoldásokat találjanak. A közösségi színház lehetőséget teremt közösen dolgozni a társadalmi változásokért. Így nem nagy szó azt állítani, hogy hozzájárul a közösség erősítéséhez és a társadalmi igazságosság előmozdításához.

Mi a vitaszínház?

A közösségi színház egy fajtája a vitaszínház. Ebben jeleneteket látunk, majd az általuk felvetett fontos társadalmi kérdéseket (pl. emberi jogok, migráció, függőség, másság, szexualitás, oktatás stb.) a közönség a facilitátor által provokált vita keretében vitatja meg, a meghívott szakértőkkel és/vagy a témában érintett személyekkel. A vitaszínház nézőtere két egymással szembefordított részből áll. A közönség a vitában az igen/nem kérdésekre adott válaszuk szerint foglal helyet. Ha a vita során a nézőpontjuk változik, akkor akár többször is oldalt válthatnak. Ebben fontos szerepük van a meghívott civil szakértőknek, akik a fókuszba helyezett társadalmi kérdés kapcsán információkkal segítik a nézőtéren ülőket álláspontjuk kialakításában.

Mi a közösségi filmkészítés?

A közösségi színházhoz hasonlóan a közösségi filmkészítés is egy közösség az alkotó, é a közösség tapasztalatait, történeteit és aggodalmait tükröző filmek hoznak közösen létre filmes szakemberekkel együttműködésben. Célja, hogy erősítsék a résztvevőket és elősegítsék a társadalmi kohéziót. Ez a megközelítés demokratizálja a filmkészítési folyamatot, lehetővé téve, hogy azok az emberek, akiknek korábban nem volt hozzáférésük a filmkészítéshez kreatívan és technikailag is filmkészítőkké váljanak. A közösségi filmekészítés hangot ad az alulreprezentált vagy marginalizált csoportoknak, amelyek jellemzően kimaradnak a mainstream médiából.

Filmes csoport

Hogy zajlik a közösségi filmkészítés?

A filmesek a közösséggel való kapcsolat kiépítésével kezdik a munkát. A közösség szükségleteinek és aggodalmainak megértése kulcsfontosságú. Ötletgyűjtések vagy történetmesélési műhelyek sorozatán keresztül a közösség együttműködve kidolgozzák a film koncepcióját, témáját és narratív szerkezetét. Az előkészítés során a közösség tagjai képzést kaphatnak a filmkészítés különböző aspektusairól, pl a casting, a helyszín felderítése és a forgatókönyvírás folyamatáról. A tényleges forgatás közös erőfeszítés. A közösség tagjai lehetnek a film szereplői, elláthatnak technikai feladatokat. A hangsúly a közösség hozzájárulásán van, nem pedig az iparági szabványok szigorú betartásán. Költségkeretétől függően használhat professzionális felszerelést, vagy támaszkodhat könnyebben hozzáférhető eszközökre, például okostelefonokra. Az elkészült filmet általában először a közösségen belül vetítik, majd helyi rendezvényeken, fesztiválokon vagy online platformokon. A terjesztés gyakran a közösség és az érdekelt felek elérésére összpontosít, nem pedig a kereskedelmi sikerre.

Hívd házhoz a Kiemelt Figyelem vitaszínházat vagy a Kiemelt Figyelem közösségi filmet!

A Kiemelt Figyelem vitaszínház vagy filmvetítés két részből áll: az első részben egy 30 perces színházi előadást vagy egy filmet nézhet meg a közönség, melyet egy 40 perces interaktív vita követ. Az előadásra/filmre reflektáló kérdések megvitatását facilitátorunk vezeti, aki lehetőséget ad mindenkinek a véleménye kifejezésére, és vigyáz arra, hogy a vita konstruktív irányba fejlődjön. Az előadás 30-80 fős közönség számára ideális. A színházi előadás nem igényel technikai előkészítést. A filmvetítéshez projektort, vetítővásznat, hangosítást mi biztosítunk. A színházi előadás helyszínének előkészítése: két oldalra felsorakoztatott széksorok, közötte az előadótér.

Kiknek ajánljuk?

Mivel a téma oktatással, neveléssel foglalkozik, ezért iskoláknak, osztályfőnöki órára, szülői értekezletre. Oktatással kapcsolatos rendezvényekre, konferenciákra, hétvégi eseményekre. Ajánlott korosztály: 16 év felett.

Készítsünk előadást/filmet a TE közösségedről!

A vitaszínház/filmkészítés workshopunk arra ad lehetőséget, hogy a résztvevők egy őket közösen érintő kérdést színházi/filmes eszközökkel dolgozzanak fel, tegyenek fel kérdéseket, amelyek a témához kapcsolódnak de megosztják a válaszadókat. A jelenetek elkészítése után a résztvevők egymással vitázva ismerik meg egymás nézőpontját. Színházi eszközöket használunk, amelyek játékossága bevonja a résztvevőket. Az improvizálás, a közös munka során egymást jobban megismerik, és egy fontos kérdésben előrébb juthatnak a megoldáshoz. Amikor a vitaszínház / filmkészítés workshopot meghívod mint intézményvezető, csoportvezető, lehet, hogy van egy téma, amit szeretnél ezzel a módszerrel feldolgozni. De az is lehet, hogy csapatépítésnek szánod az eseményt. Mindkét célra kiválóan alkalmas. A workshop időtartama: 3-8 óra, igényekhez, lehetőségekhez igazodva.

Milyen alkalmakra ajánljuk a közösségi workshopot?

  • Céges rendezvényekre
  • Csapatépítés: elősegíti az együttműködést, a kreatív problémamegoldást és a csapatszellemet.
  • Kommunikációs tréningek: segít fejleszteni prezentációs, kommunikációs és vezetői készségeiket.
  • Kulturális események, fesztiválokra
  • Művészeti fesztiválok: élő interakciót biztosítanak a közönséggel, bevonva őket a kreatív folyamatokba. vonzó program mind a fiatalok, mind a felnőttek számára.
  • Közösségi napok: szórakoztató és közösségformáló lehetőség.
  • Személyes ünnepekre
  • Születésnapok vagy különleges alkalmak: egyedi és emlékezetes szórakozási forma
  • Esküvő előtti bulik (pl. legény- vagy leánybúcsú): Kreatív és szórakoztató program.
  • Szociális és közösségi projektek
  • Szociális programok: Segít a hátrányos helyzetű közösségek, idősek vagy fiatalok integrációjában, önbizalmuk és kreativitásuk fejlesztésében.
  • Non-profit események: Jótékonysági szervezetek vagy közösségi központok számára, hogy az embereket közösségi tevékenységbe vonják a közös célok eléréséért.
  • Családi napok és gyermekprogramok
  • Gyermekrendezvények: játékos, kreatív tevékenység, fejleszti képzelőerejüket, és megtanítja őket a közös munkára.
  • Családi fesztiválok: Családi napokon vagy nyári táborokban szórakoztató és összekovácsoló programot jelentenek.

Töltse ki a kérdőívünket!

Ahhoz, hogy megtaláljuk projektünk helyét az Önök intézményében szeretnénk megismerni a szülők, tanárok, iskolavezetés véleményét az iskola és a szülők kapcsolatáról egy rövid online felméréssel. Ehhez kérjük a segítségüket! Kérdőívünk kitöltése névtelen és maximum 5 percet vesz igénybe. A kérdőívre adott válaszokat folyamatosan feldolgozzuk, ezt a honlapunkon nyomon követheti.

Tovább a Kérdőívre

 

Beszámoló, videók, fotók, sajtó »

 

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Funded by the European Union. Views and opinions expressed are however those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of the European Union or the European Education and Culture Executive Agency (EACEA). Neither the European Union nor EACEA can be held responsible for them.

Von der Europäischen Union finanziert. Die geäußerten Ansichten und Meinungen entsprechen jedoch ausschließlich denen des Autors bzw. der Autoren und spiegeln nicht zwingend die der Europäischen Union oder der Europäischen Exekutivagentur für Bildung und Kultur (EACEA) wider. Weder die Europäische Union noch die EACEA können dafür verantwortlich gemacht werden.

Jelentkezés:

Pártolói tagság Résztvevők száma Részvételi díj:
Ingyenes
150 Maradt még
Ingyenes
Mennyiség: Összesen:

A kurzusok időpontjai

  • 2024. 09. 02. 00:00 2025. 09. 02. 00:00
Megosztom a tanfolyamot
Hozzáadás a naptáramhoz