Gábor Zsuzsa

szociálpedagógus, művészetterapeuta, pszichodramatista, filmrendező

Hiszem, hogy az ember élete során újra és újra dolga van önmagával. Vannak időszakok, amikor a belső rendeződés nem megy egyedül: kell egy másik ember, egy megtartó közeg, amely segít kimondani, megérteni, átélni azt, ami bennünk zajlik. Egy tér, ahol a történeteink mozgásba lendülhetnek, és ahol a változás nem kényszer, hanem lehetőség.

Sokféle úton közelítettem az emberi történetekhez. Különböző módszereket, közegeket, műfajokat ismertem meg, de mindegyikben ugyanaz érdekelt: hogyan válik a személyes tapasztalat elmondhatóvá, megoszthatóvá, átalakíthatóvá. Hogyan lesz a megélt élményből történet – és hogyan hat vissza ránk az, amikor ezt a történetet viszontlátjuk, visszahalljuk, újraformálva kapjuk vissza.

A színpadi és terápiás játék, a szerepbe bújás számomra olyan eszköz, amely egyszerre teremt biztonságot és szabadságot. A szerep lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz anélkül, hogy közvetlenül „ki lennénk téve”. A pszichodráma és a playback színház világában megtapasztaltam, milyen ereje van annak, amikor egy történet testet kap, hangja lesz, amikor mások segítenek hordozni és megmutatni azt, ami addig kimondatlan volt.

Filmrendezőként a figyelés, a jelenlét és a történetmesélés másfajta fegyelmével találkoztam. A kamera előtt és mögött egyaránt az érdekelt, hogyan lehet tisztelettel közelíteni mások életéhez, hogyan lehet teret adni a valóságnak anélkül, hogy elvennénk belőle. Ez a szemlélet mélyen áthatja a csoportjaimat és az általam vezetett folyamatokat is.

A közös munkában számomra kulcsfontosságú a tempó, a határok és a biztonság. Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a maga ritmusa, és hogy a valódi változás akkor történik meg, amikor erre a ritmusra rá tudunk hangolódni. A csoportban létrejövő találkozások – legyenek játékosak, fájdalmasak, csendesek vagy felszabadítóak – mindig többről szólnak, mint az adott pillanatról: emlékezetről, kapcsolódásról, identitásról.

A munkám során egyéni és csoportos folyamatokat kísérek, különböző korosztályokkal és közösségekkel dolgozom. A művészet, a játék és a történetmesélés számomra nem díszítő elem, hanem alapnyelv: olyan közös nyelv, amelyen keresztül közelebb kerülhetünk önmagunkhoz és egymáshoz.

Abban hiszek, hogy a történeteink nem lezárt múltbeli események, hanem élő anyagok. Újra és újra megszólíthatók, átformálhatók, továbbvihetők. És abban is, hogy ezekkel a történetekkel nem egyedül kell dolgoznunk.