Rólunk

Rangáné Galamb Margit

Ruhaipari mérnök-tanár, népi játszóház vezetője, népviselet készítő vagyok. Magánéletemben egy tinédzser lány büszke édesanyja és szerető feleség, aki szeret kertészkedni. Közel 10 éve tanítok. A varrás számomra nem csak mesterség, hanem kreatív önkifejezés is.. Ezt szeretném átadni a tanítványaimnak. Teljesen magával ragadott a népi kultúra sokszínűsége, az anyaghasználat és az egyszerűségében rejlő nagyszerűség. Hogy ezt tovább tudjam adni, először népi játszóház vezetői, majd jelmezkészítői képesítést szereztem.

Guzorán Gabriella

Ruhákat javítok, alakítok át. Ha látok egy ruhát, ami megtetszik, de mondjuk túl drága ahhoz, hogy megvegyem, akkor azon kezdek gondolkodni, hogy hogyan tudom megcsinálni. Addig kísérletezek, amíg úgy nem sikerül, ahogy én azt elképzeltem. Használt ruha boltokba járok kincseket keresni: csattokat, gumikat, stb. Bátran kérdezz tőlem, mert szívesen segítek, és ha nem tudom egyből a választ, akkor majd együtt fogunk megoldásokat keresni. És találni!

Bolza Léna

Rózsár Petra

Gábor Zsuzsa

szociálpedagógus, művészetterapeuta, pszichodramatista, filmrendező

Hiszem, hogy az ember élete során újra és újra dolga van önmagával. Vannak időszakok, amikor a belső rendeződés nem megy egyedül: kell egy másik ember, egy megtartó közeg, amely segít kimondani, megérteni, átélni azt, ami bennünk zajlik. Egy tér, ahol a történeteink mozgásba lendülhetnek, és ahol a változás nem kényszer, hanem lehetőség.

Sokféle úton közelítettem az emberi történetekhez. Különböző módszereket, közegeket, műfajokat ismertem meg, de mindegyikben ugyanaz érdekelt: hogyan válik a személyes tapasztalat elmondhatóvá, megoszthatóvá, átalakíthatóvá. Hogyan lesz a megélt élményből történet – és hogyan hat vissza ránk az, amikor ezt a történetet viszontlátjuk, visszahalljuk, újraformálva kapjuk vissza.

A színpadi és terápiás játék, a szerepbe bújás számomra olyan eszköz, amely egyszerre teremt biztonságot és szabadságot. A szerep lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz anélkül, hogy közvetlenül „ki lennénk téve”. A pszichodráma és a playback színház világában megtapasztaltam, milyen ereje van annak, amikor egy történet testet kap, hangja lesz, amikor mások segítenek hordozni és megmutatni azt, ami addig kimondatlan volt.

Filmrendezőként a figyelés, a jelenlét és a történetmesélés másfajta fegyelmével találkoztam. A kamera előtt és mögött egyaránt az érdekelt, hogyan lehet tisztelettel közelíteni mások életéhez, hogyan lehet teret adni a valóságnak anélkül, hogy elvennénk belőle. Ez a szemlélet mélyen áthatja a csoportjaimat és az általam vezetett folyamatokat is.

A közös munkában számomra kulcsfontosságú a tempó, a határok és a biztonság. Hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a maga ritmusa, és hogy a valódi változás akkor történik meg, amikor erre a ritmusra rá tudunk hangolódni. A csoportban létrejövő találkozások – legyenek játékosak, fájdalmasak, csendesek vagy felszabadítóak – mindig többről szólnak, mint az adott pillanatról: emlékezetről, kapcsolódásról, identitásról.

A munkám során egyéni és csoportos folyamatokat kísérek, különböző korosztályokkal és közösségekkel dolgozom. A művészet, a játék és a történetmesélés számomra nem díszítő elem, hanem alapnyelv: olyan közös nyelv, amelyen keresztül közelebb kerülhetünk önmagunkhoz és egymáshoz.

Abban hiszek, hogy a történeteink nem lezárt múltbeli események, hanem élő anyagok. Újra és újra megszólíthatók, átformálhatók, továbbvihetők. És abban is, hogy ezekkel a történetekkel nem egyedül kell dolgoznunk.

Sólyom Éva

Környezetvédő, leendő pszichológus és lelkes kerékpáros vagyok. Amikor kicseréltem az első defektet, és átfestettem egy régi széket, olyan nagyszerű érzés volt, hogy azt hittem, ez többet ér, mint tíz terápiás alkalom. Lehetséges, hogy amikor rendbe tesszük a körülöttünk lévő dolgokat, magunkat is javítjuk egy kicsit? Azért segítem az AZTA! Közösségi Műhelyt,, mert itt bárki megtapasztalhatja ugyanezt.