Kiemelt figyelem – közösségi színház és film projekt
Az oktatás jelenlegi állapota hatással van a kiemelt figyelmet igénylő gyerekek, családok és iskolák helyzetére is. Projektünk velük foglalkozik. Olyanok jelentkezését várjuk, akik érintettek és szívesen részt vesznek egy saját élményekre épülő művészeti alkotó folyamatban.
Akiket keresünk: szülőket, pedagógusokat, segítő szakembereket
kiemelt figyelmet igénylő iskolás gyermek szülei,
harmonikus fejlődésű iskolás gyermek szülei, akik az osztályában találkoztak ezzel a helyzettel,
általános iskolai tanítókat, tanárokat,
pszichológusokat, aki oktatási területen dolgoznak,
gyógypedagógusokat vagy más segítő szakembereket,
gyermekjogi szakértőket,
általános iskolai intézményvezetőket,
segítő intézmény dolgozóit vagy vezetőit.
























Napjainkban forr a levegő az iskola, az oktatás körül. Projektünk az iskolai normákhoz nehezebben alkalmazkodó, kiemelt figyelmet igénylő gyerekek helyzetére fókuszál. Ez egy részprobléma a nagy oktatási problémahalmazban, ami a kiélezettebb, feszültségekkel teli oktatási helyzetben talán még szélsőségesebben jelenik meg. Az elfogadott magatartástól való eltérés definiálása nagyon szubjektív, megítélése nagyban függ a közösségi normáktól, az iskolai kultúrától, a pedagógus személyiségétől, felkészültségétől. Ugyanakkor komoly etikai dilemmákat is hordoz. Stameak és Vial (1970. 97.) szerint: „Ha kimondható, hogy egy gyerek inadaptált az iskola számára, akkor ugyanúgy kimondható, hogy az iskola is inadaptált a gyerek számára, és ezzel megkérdőjelezhetjük az iskolát és nevelési rendszerünket.” A projektünk célja a jelenség megértése, az abban résztvevő szereplők találkozása, közös beszélgetés, közös megoldáskeresés.




“A szociodráma elsősorban a szociálpszichológiára építő, a társas- és szerepviszonyokat fókuszba helyező, és ezeket fejlesztő csoportmódszer, a pszichodráma egy ága. Csoportok közti történéseket, viszonyrendszereket vizsgál dramatikus megjelenítéssel. A résztvevők élményszerűen tapasztalhatják meg, hogy milyen a másik ember pozíciójában, szerepében lenni, és hogy ez a szerepcsere megváltoztathatja a saját pozícióból való cselekvést.” ( Idézet a Magyar Pszichodráma Egyesület honlapjáról)




A közösségi színházi előadás létrehozása során többféle módszerrel fogunk dolgozni. Egyfelől a fórum színház technikáját, másrészt a Szivák-Tóth Viktor által kidolgozott közösségi színházi módszert adaptáljuk. A fórum színházat az elnyomottak színházának is nevezik. Az közönséggel való interakcióra építő előadások során problémás helyzetek kerülenk a színpadra. A közönség bármely tagja felkiálthat, hogy “Állj!” és alternatívát kínálhat a cselekvésre. A szereplők improvizálva reagálnak az új helyzetre. A fórum színház áttöri az előadók és a közönség közötti korlátot, és egyenrangúvá teszi a nézőket. A közönség által kínált új megoldások alkalmazhatók lehetnek később a való életben. Szivák-Tóth módszerével a következő kérdésekre keressük a választ: Hogyan találjuk meg közösen a témát? Hogyan formáljunk ebből történetet? Milyen dramaturgiai megoldások segíthetik az alkotást? Hogyan maradjunk hűek a céljainkhoz az alkotás hevében is?




A felnőttéválás kihívásokkal, vizsgahelyzetekkel teli útja során sokan vagyunk, akik elveszítjük a bátorságunkat a spontán, szabad játékra. Mindig jók és szépek akarunk lenni, és ebbe belemerevedünk. A drámajáték foglalkozásainkkal az a célunk, hogy lazítsunk ezen a helyzeten: újra merjünk felszabadultan, elvárások nélkül játszani.
Zsombi és Jani már a Manyi Kameraszínházában bizonyította, hogy képesek átadni a színjátszás, az improvizálás örömét. Olyan színpadi technikákat próbálhatunk ki velük, amiket aztán a közösségi színház előadásunkban alkalmazhatunk.
Zsombi és Jani már a Manyi Kameraszínházában bizonyította, hogy képesek átadni a színjátszás, az improvizálás örömét. Olyan színpadi technikákat próbálhatunk ki velük, amiket aztán a közösségi színház előadásunkban alkalmazhatunk.




A közösségi filmünket egyrészt a projekt folyamatának dokumentálása során forgatjuk, másrészt a résztvevők által készített filmfelvételekből állítjuk össze. A filmet olyan közönségnek szánjuk, akik érintettek a témában: iskoláknak, gyerekes családoknak, pszichológusoknak, segítő szakembereknek, az oktatásirányítás résztvevőinek. Célunk, hogy a filmmel – a színdarabhoz hasonlóan – közérthető formában, érzelmileg átélhetővé tegyük a kiemelt figyelmet igénylő gyermekeket nevelő családok élethelyzeteit. A filmvetítéseket beszélgetésekkel egészítjük ki.













Amit a projektben biztosítunk:
A projektben szakmai elemeiben a részvétel ingyenes.
Kávét, frissítőt, pogácsát, ebédet biztosítunk.
Az utazás során az utazás, szállás, étkezés költségeit a szervezők vállalják.
Ha a projekt során a gyermekfelügyeletet otthon nem tudjátok megoldani, úgy lehetőséget biztosítunk arra, hogy a gyermekedet magaddal hozd. Ahhoz, hogy a szülők zavartalanul vehessenek részt a csoportfolyamatban, az alkotásban, a gyerekekkel egy külön teremben szakember fog foglalkozni. Ha erre igényt tartasz, akkor ezt kérüjük, előre jelezd. Kérünk, hogy mellékelj egy leírást a gyermekről, ami tartalmazza, hogy milyen foglalkozást igényel.




Esély-kert Alapítvány: https://aztamuhely.hu/rolunk/esely-kert-alapitvany/
Freie Bühne Jena e.V: http://www.freie-buehne-jena.de/
Freie Bühne Jena e.V: http://www.freie-buehne-jena.de/
A projekt az ERASMUS+ Program támogatásával valósul meg.